A beteg verbális/pszichés támogatása CPAP/NIV alkalmazása során

A CPAP/NIV használata sok beteg számára újszerű, korábban nem tapasztalt élmény, melyet aktuális állapota, erős légszomja miatt kezdetben esetleg nehezebben tolerál, de ha felkészítjük erre őket, jelentősen javíthatjuk az együttműködésüket. A CPAP/NIV sikere nagy százalékban függ a megfelelő verbális kommunikációtól! Mondjuk el a betegnek, hogy egy maszkot fogunk az arcára illeszteni (nem szorítani!), ez kellemetlen lehet, de hamarosan érezni fogja, hogy jót tesz. Ezután a választott módszernek megfelelő további információkkal lássuk el (pl. „lélegezzen úgy, mint máskor, rövidesen meglátja, így sokkal könnyebb lesz”, „a lélegeztetőgép fogja segíteni a légzését”). Célszerű lehet először a beteg kezébe adni a maszkot, aki akár maga helyezheti azt fel.

A felhelyezést követően, a CPAP/NIV alatt beszéljünk a várható (fentebb tárgyalt) hatásokról. Hangsúlyozzuk, hogy ez az ő érdekeit szolgálja, könnyebb lesz tőle a légzése, segíti a gyógyulását, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy minél hamarabb szerettei között lehessen.

Társítsuk pozitív dolgokhoz az eljárást, és ne riasszuk meg a beteget. Gondoljunk arra, hogy ezek a betegek egyébként is halálfélelemmel, szorongással küzdenek, ne súlyosbítsuk ezt. Magyarázzuk el, hogy mindenképpen szükséges pár perc ahhoz, hogy megszokják ezt a módszert, így legyenek türelmesek („Természetes, hogy a gépi segítséggel más élmény a lélegzés, mint rendesen. Hamarosan megszokja a gépet…”).

Legyünk kedvesek és nyugodtak, győződjünk meg arról, hogy a beteg megértette a mondottakat. Figyeljünk a kommunikációnkra: nyugodt hangsúlyozással, lassú tempóban beszéljünk. Ha agresszív, vagy agitált a beteg, szintén kommunikáljuk a pozitív szuggesztiókat, de ne vegyük át az indulatait (pl. „Látom, hogy nagyon ideges. Nagyon fontos, hogy most rám figyeljen!”). NE elégedjünk meg egyszeri kísérlettel, ismételjük meg a fentieket több alkalommal, akár rövid időre is. A „próbálja meg” kifejezés magában foglalja a kudarc lehetőségét („hátha sikerül”) helyette használjuk az „azt szeretném, hogy…” kezdetű mondatot.

A CPAP/NIV alatt folyamatosan biztassuk őket („nagyon jó”, „nagyon jól csinál mindent”), a maszk beteg általi levétele esetén se alkalmazzunk szidást, hanem „semmi gond, pihenünk egy kicsit” mondatot. Az ellátás közben kerülnünk kell a félreérthető üzeneteket és minden olyan kommunikációt, ami nem a pácienssel kapcsolatos, mivel a bizonytalan helyzetben lévő személy tudata beszűkült, magára vonatkoztathat és félreértelmezhet mindent.

Pár mondat, mely segíthet a beteg kooperációjának elnyerésében:

  • „úgy látom nagyon gyorsan veszi a levegőt…” (ezzel azt sugalljuk, hogy átérezzük a beteg helyzetét)
  • „engedje, hogy a légzése a maga ritmusában, szépen lelassuljon” (ezáltal pozitívan vezetjük a beteget)
  • „segítek Önnek” (a cselekvő mód, a cselekvő igék használata, nem „próbálkozunk”)
  • „Szeretne könnyebben lélegezni?”, „Szeretne jobban lenni?” „Várja már, hogy túl legyen ezen, igaz?” „Ugye, hogy most már kellemesebb, mint pár perce volt? („igen beállítódás/yes set”: egymás után olyan kérdéseket teszünk fel, amelyre nagy valószínűséggel „igen” a válasz)
  • „minden perccel közelebb jut a teljes gyógyuláshoz/hogy visszatérjen megszokott életvitelébe” (motiválás)
  • „mit gondol, melyik karján mérjünk először vérnyomást?” (mindegy mit választ, de a választás lehetősége a kontroll élményét adja)

(forrás: Kocsis T: A noninvazív pozitív nyomású lélegeztetés (CPAP/NIV) a prehospitális gyakorlatban. Szabványos Eljárásrend. Országos Mentőszolgálat. 2018.)

(Emellett a beteggel történő első kontaktus során a bemutatkozás és a beosztásunk közlése is segíti a beteg bizalmának elnyerését. Érdemes elmondani/jelezni számára azt is, hogy most már biztonságban van. Pl.: “Jó napot kívánok, …….., mentőorvos/mentőtiszt/ápoló vagyok, segíteni jöttünk, most már biztonságban van/minden rendben van.”

Kérdezzük meg a betegtől: “hogyan szólíthatom?”. Így elkerülhetjük a “néni/bácsi/papa/ mama” stb. (nem illendő) kifejezések használatát. A “hogy hívják?”-ra adott válasz, nem mindig elégséges (pl. “Tóth Jánosné” válasz esetén), hasonlóan a “mi a keresztneve?” kérdéshez (nem mindenki szereti a teljes keresztnevét).

Ha szeretnénk beszéd közben nyomatékosítani a mondandónkat, a beteg vállának finom megérintése segíthet ebben (“István, figyeljen rám!”). Ilyenkor máshol nem javasolt a beteg érintése.)

Hozzászólások