COVID-19 ismeretek

Elindítottuk a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos oldalunkat.

Célja, hogy összefoglalja az új koronavírus okozta megbetegedéssel (COVID-19) kapcsolatos legfrissebb ismereteket, a prehospitális ellátással kapcsolatos szervezési és szakmai teendőket az Országos Mentőszolgálat vonatkozásában.

A szakmai anyagok továbbra is elérhetőek letölthető, nyomtatható változatban az Oktatási Portálunkon.

Az oldal nem tartalmazza az operatív, ill. egyéb szabályozásokat, azok továbbra is elérhetőek a Belső Információs Portálon.

Kérdés, javaslat esetén várjuk üzenetét a kocsis.tibor@mentok.hu, ill. a szakmaitamogatas@mentok.hu címen.

Emellett a mentődolgozók testi-lelki egészségének védelmét az Országos Mentőszolgálat kiemelt céljának tekinti. Ebben az időszakban lelki egészségünk megóvására is fokozott figyelmet kell fordítanunk, melyben az OMSZ Pszichológiai és Mentálhigiénés Csoport, illetve a Magyar Pszichológiai Társaság, és az Országos Onkológiai Intézet Onkopszichológiai Munkacsoportjának anyagai segítséget nyújthatnak, melyeket a mentálhigiénés oldalunkon találhatjuk meg.

EGYÜTT SIKERÜL!

Egy angina esete mentőgépkocsin…

Bejelentés: háziorvosi ügyelet kér mentőápolói kísérettel kórházba szállítást mellkasi fájdalommal rendelkező beteghez.

Körülmények: téli, napsütéses, délutáni napon, kisváros mentőállomásáról kapunk riasztást, mentőgépkocsi mentőápolójaként töltünk szolgálatot.

52 éves férfibeteg, családi ház földszintjén. A helyszín biztonságos, felszereléseink (ABCD táska, motoros leszívó, betegőrző monitor, AED) nálunk, gumikesztyű rajtunk. AVPU szerint A, légútjai átjárhatóak, légzésszáma normális, sápadt küllemű, diszkréten verejtékes. Ügyeletes orvos a helyszínen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…

Hyperthermia

A hyperthermia fogalma: a szervezet hőszabályozása kimerül és a hőmérséklet a normális tartományon kívülre emelkedik. A hyperthermia nem azonos a lázzal.

A folyamat súlyossága a legenyhébbtől a halálosig terjedhet (hő-stressz – hőkimerülés – hőguta – többszervi elégtelenség). Nem részletezzük itt a malignus hyperthermiát, amely ritka, genetikusan determinált vázizom-betegség: hypermetabolikus krízis, többnyire halogénezett anesztetikumok, ill. depolarizáló izomrelaxánsok mellékhatása következtében. 

Egy kattintás ide a folytatáshoz…

Mechanikus mellkaskomprimáló eszközök

A mechanikus mellkaskomprimáló eszközök lehetnek dugattyús („piston”) mechanizmusúak (pl. LUCAS®), vagy mellényszerűen („vest”, pl.: AutoPulse®) működők. Használatuk a hosszú távú túlélést az eddigi adatok szerint nem javítja, azonban egyenletes jó minőségű, folyamatos, tartós mellkaskompressziót biztosítanak, a személyzetet tehermentesítve, ami bizonyos esetekben egyértelműen hasznos:

  • elhúzódó újraélesztésben,
  • a kórházba szállítás alatt is folyamatos újraélesztés (ritka) szükségességében (pl. súlyos hypothermiában, előzetes megbeszélés alapján STEMI beteg PCI-be szállítása alatt),
  • kimentéskor (olyan helyről – pl. antennatorony, épületrom stb. – ahonnan csak műszaki mentés igénybevételével, pl. emelőkosárral lehet ki/lehozni a beteget, azonban eközben a biztonságos manuális mellkaskompressziókat sem a helyszűke, sem az egyéb körülmények nem teszik lehetővé).
Egy kattintás ide a folytatáshoz…

Elektromos balesetek, villámcsapás a mentőellátásban

Elektromos baleset

Baleseti szempontból leegyszerűsítve 1 kV alatt kisfeszültségről, felette nagyfeszültségről beszélünk.  A nagyfeszültség a berendezésen ill. vezetékoszlopon lévő figyelemfelhívó tábláról, légvezetékeknél ezen felül a többszörös szigetelőtestekről is felismerhető.

Nagyfeszültségű (ipari) baleset helyszínét ill. áldozatát ne közelítsük meg mindaddig, amíg szakember a feszültségkémlést/feszültségmentesítést el nem végezte, ill. amíg az áldozat teste feszültség alatt áll! Ilyenkor már az áldozat megközelítése (métereken belül) is áramütéssel, ív okozta égéssel fenyegeti a segítségére sietőt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…

Dyspnoe…

Bejelentés: nehezen kap levegőt, végtagjai zsibbadnak, ájulásérzése van, 21 éves

Körülmények: kora tavaszi, napsütéses, reggeli napon, nagyváros mentőállomásáról kapunk riasztást, esetkocsi mentőtisztjeként töltünk szolgálatot.

A beteg belvárosi lakás 3. emeletén, ajtóban vár minket. A helyszín biztonságos, felszereléseink (AB és CD táska, monitor/defibrillátor, motoros leszívó) nálunk, gumikesztyű rajtunk. AVPU szerint A, légútjai átjárhatóak, légzésszáma ránézésre emelkedett, sápadt küllemű, nehezen beszél a légszomj miatt. Pszichomotorikusan nyugtalan, izgatott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…

Egy tachycardia margójára…

Bejelentés: mellkasi fájdalomat jelző férfi beteg, 54 éves

Körülmények: kánikulai nyári napon, nagyváros mentőállomásáról kapunk riasztást, esetkocsi mentőtisztjeként töltünk szolgálatot. 

Két település közötti útkereszteződéshez érkezünk, földön fekvő férfibeteghez. A helyszín biztonságos, felszereléseink (AB és CD táska, monitor/defibrillátor, motoros leszívó) nálunk, gumikesztyű rajtunk. A beteg kipirult, erősen verejtékezik, AVPU szerint A, légútjai átjárhatóak, légzésszáma ránézésre emelkedett, erős, szúró mellkasi fájdalmat jelez.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Syncope…?

Bejelentés: 67 éves beteg fürdőszobában összeesett, eszméletlen, bejelentés szerint lélegzik.

Körülmények: nyári délután, városi mentőállomástól 15 km-re lévő településre kapunk riasztást, esetkocsi mentőtisztjeként töltjük szolgálatunkat.

Kiérkezéskor a beteg fia a ház előtt várja a mentőt, családi ház nappalijába vezeti a mentőegységet, védőfelszerelés/minimumfelszerelés rajtunk/nálunk.

Közben rákérdezésre a következőket mondja el: édesanyja pszichiátriai gondozott, időszakosan alprazolamot szed, egyéb ismert betegsége nincs. Bejelentés előtt erős fejfájást panaszolt, majd a fürdőszobában összeesett, 2-3 percig eszméletlen volt, közben kihozták onnan, majd magához tért, zavart volt, mentőhívást negált, most ismét nem reagál.

A beteg a nappali sarkában lévő kanapén, oldalt fekszik, átlagos testalkatú, kb. 60 kg-os nő, horkolás hallható.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….